Hogyan segíthet az iskolapszichológus a kortárskapcsolatok alakulásában?

Fiam negyedik osztályos tanuló. Harmadikban érkezett az osztályba. Újként az osztályban kipécézték maguknak az osztálytársai, nem volt olyan ügyes, gyors a tanulásban, így elkezdték piszkálni. Két éve jár ebbe az osztályba és ugyanúgy folytatódik a bántás. Időlegesen sikerült egy-egy konfliktust megoldani, de aztán minden folytatódott tovább. A tanító nénik mindig azt mondták nekem, hogy Áron sohasem szólt, ha valaki bántotta. Most úgy látom, hogy Áron fizikai tüneteket produkál, fáj a hasa. Hiába kérem, hogy menjen el az iskolapszichológushoz, nem akar. Aztán azt is felvetettem Áronnak, hogy ötödiktől menjünk másik iskolába, ha ennyire rossz a közösség, de hallani sem akar róla. Tudnak-e segíteni, megoldást találni? Kihez fordulhatnék ez ügyben?

Kedves Dóra!

Javaslom, hogy mindenképpen keresse fel az iskolapszichológust vagy a Pedagógiai Szakszolgálat szakembereit, amíg sikerül előkészíteni, hogy gyermeke is segítséget kapjon. Elképzelhető, hogy a nevelési tanácsok már Önnek is sokat segítenek majd, és kevésbé érzi tehetetlennek magát azzal kapcsolatban, hogyan hasson fiára.

A gyerekek gyakran megbélyegezve érzik magukat, ha pszichológushoz kell járniuk, mert félnek, hogy kiközösítik, bántják majd őket emiatt, vagy bizalmatlanok, mert nehezen tudnak megnyílni. Ha Ön is meglátogatja a pszichológust, és saját tapasztalatai alapján mesél neki arról, mire számíthat majd, ha ő is elmegy, valószínűleg könnyebben oldódik majd az ellenállása. Mindazonáltal érdemes következetesen képviselni, hogy amíg nem tapasztalta meg, milyen a beszélgetés, addig a gyermek nem dönthet arról, hogy el akar-e menni vagy sem. Ha később is megmarad az ellenállása, jó alkalom lesz a terápiát végző szakemberrel átbeszélni, hogyan tovább. 

Az iskolapszichológus abban is tud segíteni, hogy felveszi az osztályfőnökkel, illetve az érintett pedagógusokkal a kapcsolatot, illetve közösségépítő foglakozásokat kezdeményez, ami osztály szinten segíthet a megoldásban. Szerencsés, ha nem az iskolapszichológus foglalkozik egyéniben a gyermekkel, ami csupán néhány alkalmas foglalkozásra ad lehetőséget, és zavaró, ha párhuzamosan osztálymunka is folyik, ezért a terápia mindenképpen a Pedagógiai Szakszolgálatban javasolt. 

Fotó: theirhistory