Téri tájékozódás tanulása

A lányom még csak középső csoportos, de észrevettem, hogy nehezen megy neki a jobb és bal oldal megkülönböztetése. Hogyan tudnék ebben a segítségére lenni?

Kedves Iván!

Valóban nem elvárt még középső csoportos gyermekektől, hogy a jobb és bal oldal fogalmával tisztában legyenek. A téri tájékozódás folyamatosan alakul, sok-sok mozgás az alapja. Jó, hogyha a saját testén már biztosan tájékozódik a gyermek, a testrészeit önállóan tudja megnevezni. A jobb és bal fogalmával csak ezek után érdemes foglalkozni. Ha mindenképpen segíteni szeretné, hogy lánya ezeket már most elsajátítsa, az a legjobb, ha akkor foglalkoznak vele, amikor magától is érdeklődik ez után, esetleg egy hibás megnevezést követően. Javaslom, hogy ne várja el tőle, hogy ezt azonnal tudja, inkább játékos módon gyakorolják. Először csak az egyik – jellemzően jobb oldal – megerősítése történjen. Érdemes összekötni a jobb oldal fogalmát a bemutatkozással, a helyes és illedelmes kézfogás megtanításával. Ezt követően minél több helyzetben érdemes a jobb oldal megnevezése, a testrészek segítségével, a tőle jobbra lévő játékok megnevezésével, stb.. Érdemes ezt a tudást utána minél több helyzetben elővenni, otthon, a játszótéren, menet közben, az autóban utazva. A legjobb, hogyha csak akkor térünk át a bal oldal megnevezésére, hogyha a jobb oldalé már hetek óta biztosan megy. Ilyenkor is egy ideig érdemes csak a bal oldalra helyezni a hangsúlyt, és a két oldal vegyes megnevezését, az azokkal való együttes játékot későbbre halasztani, mikor már a bal oldal önmagában is biztosan beépült.

Remélem, hogy jó szórakozás lesz a jobb és bal oldal megtanulása, és tényleg sikerül játékosan megtanítania lányának!

Fotó: Ruth Hartnop