Második osztályos fiamnak nehezen megy az olvasás. A tanító néni nem aggódik, de a környezetünkben többen igen. A logopédiai felmérés szerint csak kisebb elmaradással küzd, ami otthoni gyakorlással javítható. Hogyan tudnék én segíteni? Miket kéne gyakorolni?
Kedves Kitti!
Lelkiismeretességre vall, hogy aggódik fia olvasási teljesítménye miatt. Ebben az életkorban valóban nagy különbségek mutatkozhatnak a gyermekek olvasási teljesítményében. Vannak, akik már regényeket olvasnak, mások akadozva, szinte szótagolva tudják csak olvasni a rövid szövegeket is. Az, hogy a logopédus nem talált nagy eltérést, jó hír.
Igaza van azonban abban, hogyha problémát lát, azzal érdemes mielőbb foglalkozni. Érdemes tudnia, hogy olvasási zavart csak az olvasástanulási szakasz lezárulása után lehet megállapítani, amit egyes szakemberek második, mások harmadik osztály végére tesznek. Ezt megelőzően olvasási nehézségről beszélünk. Ebben az időszakban a betűtanulási folyamat zajlik, ami ha nem lenne megfelelő, a logopédus kiszűrte volna. Az olvasás technikáját leginkább sok-sok olvasással lehet javítani. Ez rengeteg gyakorlással jár azoknál, akiknek ezen a területen nehézségei vannak. A legjobb, ha gyermekének minden nap van alkalma hangosan olvasni. Az olvasás gyakorlásával tehát rengeteget tehet fia érdekében. Érdemes olyan szövegeket választani erre a célra, aminek a tartalma érdekli őt, és érdekes róla később is beszélgetni. Mindig hangosan olvasson a gyermek. A betűméret legyen nagyobb, a sorok pedig távolabb egymástól, hogy a követés könnyebb legyen. Gyakorlás során érdemes hagyni, hogy megküzdjön a gyermek a hosszabb szavak kiolvasásával is, javítani akkor érdemes, ha valamit rosszul olvasott fel, és nem javította magát, tovább haladt. Ilyenkor se árulja el neki a szót, hanem bátorítsa a szó, vagy mondat újbóli felolvasására! Ha fiának nehezen megy, hogy megértse az olvasottakat, akkor pár mondatonként érdemes megállni. Ilyenkor kérdezzen tőle olyat, amit az olvasottak alapján már tudnia kéne. Ha nem megy, bíztassa a válasz megkeresésére, de ekkor már magában is olvashatja a szöveget.
Érdemes lehet a gyakorlást olyan helyzetekbe is belecsempészni, amikor játéknak veszi a gyermek, például az étlapról ő olvassa fel a családnak a választási lehetőséget, vagy a vásárolt termékek címkéjén keressen meg egy-egy információt, esetleg olvassa ő az esti mesét. A legjobb, ha a gyermek is kedvét leli a gyakorlásban és sikerélményhez juttatja, ami sokat lendíthet az olvasás okozta frusztráció leküzdésében is.