Őrzők Program az eltérő fejlődés szűrésére kicsiknél

Versmondó verseny beszédhibás gyermekeknek a XVIII. kerületben

Kedves Irén!

Az Őrzők Program a csecsemőkori és a kisgyermekkori eltérő fejlődés szűrésében és a korai fejlesztés mielőbbi megkezdésében nyújt segítséget.  Az Ön gyermeke is részt vesz a szűrésen, bekapcsolódhat a programba is, ha a vizsgálatok megerősítik, hogy indokolt számára a kiemelt segítség. A projekt a 0-7 éves korú gyermekek alapellátásának színvonalát és hatékonyságát segíti elő.

A szakemberek szeretnék elérni, hogy 7 éves kor alatti gyermek rendszeres és korszerű szűrővizsgálatokban részesüljön, hogy a fejlődésükben veszélyeztetett gyermekek minél hamarabb segítséget kaphassanak. A programban korszerű módszertani anyagok fejlesztése valósult meg, ezen alapszik a programban részt vevő házi gyermekorvosok, háziorvosok és védőnők képzése is. Nagy szükség van erre, mert a kutatások azt igazolták, hogy a szülők koragyermekkori fejlődéssel, illetve gyermekneveléssel kapcsolatos ismeretei nem elég bővek, sok esetben hiányosak. Éppen ezért a projekt szülői tájékoztató anyagokkal és hírlevelekkel is erősíti a megfelelő szülői kompetencia és felelősségérzet kialakítását. A csecsemők és kisgyermekek alapellátásában területi egyenlőtlenségek figyelhetők meg a földrajzi helyzet, illetve a szociális háttér függvényében, így ezen egyenlőtlenségek csökkentése is kiemelt cél. Mindez az Őrzők programmal megvalósíthatóvá válik.

A Őrzők Program az eltérő fejlődés szűrésére kicsiknél bejegyzés először a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat jelent meg.